Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Szumija Szvamináthán szerint lesznek újabb változatok amelyek aggodalomra adnak okot.
„A koronavírus-világjárvány még nem ért véget, és további variánsokra lehet számítani” – mondta Szumija Szvamináthán, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos főtanácsadója pénteken.
„Láttuk a vírust alakulni, mutálódni, így tudjuk, hogy lesznek újabb változatok, olyanok is, amelyek aggodalomra adnak okot” – figyelmeztetett Szvamináthán a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol egy oltóanyaggyárat keresett fel a WHO főigazgatójával, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal együtt.
Dél-Afrikában jelenleg az omikron BA.2 alváltozata dominál. John Nkengasong, az Afrika Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Africa CDC) vezetője korábban elmondta: a vakcinák remekül működnek, és az új alváltozat miatt sincs ok pánikra. A koronavírus-járványban eddig 10,8 millió fertőzöttet regisztráltak az 1,3 milliárd lakosú Afrikában, de szakértők szerint a valódi szám ennél sokkal nagyobb lehet.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Divjakant Szolanki